Összes bejegyzés
Kerti Tó építése - IV. Fejezet
Építkezés, már a vízfelszín felett
Előző fejezetünkben, eljutottunk addig, hogy a tavunknak kész a medre. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy eddig a pontig, szinte bárki képes erre. Innentől viszont jelentősen megváltozik a helyzet. Eddig inkább a halak élettere miatt alakítottuk a medret, plusz valamelyest megkönnyítve esetleges munkáinkat a karbantartások során. De, a vízfelszín feletti építkezésnél jön elő valójában, hogy ki mennyit is ért ehhez a szakmához. Tud-e olyat alkotni, ami mind a halaknak, mind a természetnek és mind a szemünknek is egy megfogó látvány, ami elismerést kelt az alkotója felé. Itt már könnyű hibába esni. Hiába a szépen, gondosan összeválogatott növények együttese, ha a tófólia kilátszik a víz szélén, - azzal elront minden látványelemet. Hiába a burjánzó növényzet színkavalkádja, ha a tóperemen körberakott szürkés kövek, szinte a szemünk elé vágják a kontúrt, teljesen természetellenesen.
Mű anyagok a kerti tóhoz
Ha betonmedencénk is van, akkor is van erre megoldás, különböző anyagszínezési eljárásokkal, és nem kell többé a teljesen elütő – torz képet adó anyagokat látnunk így.
Ma már nem kell feláldoznunk semmit a használhatóság oltárán, mert olyan anyagok közül választhatunk, amikről csak álmodhattunk 10-20 éve, de akár még a múlt években is. Ma, egy megfelelő szakember, olyan képet tud elénk tárni, még mű- vagy mesterséges anyagokból is, ami már nem csak utoléri, hanem túl is szárnyalja, a természetben megtalálható mikroközösségek összhatását.
Ma, már egy paludárium vagy terrárium előtt állva, és nézve a nyílméregbékák vagy a halak-növények színpompáját, az emberek 90%-ának eszébe sem jut, hogy a növények nagy része, műnövény, egy üvegszálas háttérbe szurkálva, ami a párásítás hatására csillog olyan szépen, és nem is figyel erre a szemlélődő, mert az élőlények színei és maga a kompozíció veszik el a fő figyelmét, - a művilágot, nem is látja meg, csak élvezi a látványt.
A kerti tavas világot is már rég elérte, - fejlettebb országokban, ez a dekorálási mód. Mikor látogatóban voltam a hazánkban élő arab barátaimnál, kérdeztem tőlük, hogy a tó mellett álló pálmák milyen fajták, és erre szemrebbenés nélkül, mosollyal az arcukon kimondták azt a jelzőt, amire nem számítottam, - az mind –mű- pálma!
Mivel a filmszakmában is dolgozom, így látom a folyamatos fejlődést, az anyaghasználatok terén a díszleteknél- is. Ma már egyszerűbb és gyorsabb, egy tömb „hungarocellből” formára faragni egy sziklát, mint a stúdióba szállíttatni ugyan azt egy kőfejtőből –teljesen agyament módon. A látvány, pedig nem hogy természetesebb, hanem lélegzetelállítóan jobb, mint természetes társa.
A filmen senki nem fogja észrevenni, hogy a sziklás parti mólónál kikötő hajó, valójában egy stúdiómedence, az abban felépített hajómodellel és hungarocellből felépített part, egy megfelelő tartószerkezeten.
Csak megfelelő alapanyagok és megfelelő szakembergárda kell hozzá, megfelelő mennyiségű kreativitással megáldott díszlettervezőkkel. Ebből kettőt már a saját otthonunkban is a magunkénak tudhatunk, ha replikálni szeretnénk egy hasonló összképet, és miközben próbálkozunk, - úgy fejlődnek is majd a képességeink, és az első buktatók felismerése, majd átlépése után, már egy csodás, természetes látvány kivitelezésére leszünk képesek, pusztán három anyag használatával, egy sniccerrel és egy ecsettel.
Sok képnél látom, a kommentekben, hogy – „úúú mekkora sziklák, biztos nehéz volt azokat odaszállítani és biztos drágák voltak”… Hát, valójában fillérekbe kerülnek, pehelykönnyűek, és egy ember odateszi őket, ahova akarja, majd egy földtüskére rászúrja őket, a végleges helyükön. A látvány, pedig magáért beszél, hisz erről árulkodnak a kommentek is. Senki nem veszi észre a különbséget. Ugyan olyan „mohásak”, ugyan olyan esőtől felvert aljuk van, ugyan úgy látszik rajtuk az idő vasfoga. Ugyan úgy láthatóak, a rajtuk lecsorgó víz hatásai, ha egy vízesés kivitelezésére használjuk ezeket. Azt gondoljuk, hogy a vízesés megépítésére, szikladarabokat és kőtáblákat használtak, pedig valójában, minden darabja hungarocell, - jól kezelve. Idővel a természet is megjelenik rajtuk, és a porózus felületen megtelepednek az algák, mohák, a legkülönfélébb hínárfajták és végképp eltakarják a kíváncsi szemek elől az igazságot, - hogy amiben gyönyörködik, az valójában egy teljes egészében –mesterségesen kivitelezett műtárgy. Csak a készítője, értett ahhoz, amit csinált.
Biztonságos anyagokkal otthon is megépíthető bármi
Nyugodtan próbálkozzunk otthoni körülmények között is, - idővel, sikerülni fognak terveink és azt mutatjuk meg a nézelődőknek, amit szeretnénk, a patakmeder az patakmeder lesz látványban, a szikla az szikla, a vízesés az vízesés. A vizslató szemek, csak a látványt és a szépséget fogják észrevenni, a valódi építési eljárásokat, nem. Ez is egy művészeti ág, ezt el kell fogadnunk, hogy valakinek sikerül, valakinek nem. Valaki szinte bármit képes kivitelezni, és valaki a legnagyobb erőfeszítései árán, sem tud maradandót alkotni. Ne csüggedjünk. Kérjük meg azokat, akiknek ez a valódi szakmájuk, vagy elégedjünk meg azzal, amire képesek vagyunk, ekkor a saját magunk, - vagy a munkában résztvevő család erőfeszítései fogják szebbnek láttatni az általunk létrehozott összképet.
Valójában, ez is lehetne egy fő cél. A családdal építeni egy közös művet, aztán közösen gyönyörködve kiülni annak partjára, etetni a halakat, és esetleg, megelégedéssel fogadni a vendégségbe érkezők elismerő szavait. Teljesen más érzés lesz, ha erre mi magunk voltunk képesek, és megint más, ha csak megbíztunk valakit a megépítéssel, - és valójában mi semmit nem tudtunk hozzátenni magunkból. Az a készítők keze munkája, a saját gondolataik, a saját ötleteik, még akkor is, ha nagyjából elmondjuk, mire vágyunk vagy kész terveket nyomunk a kezükbe.
Ebben a világban az elismerésért meg kell dolgozni. A kerti tavas világban, pedig ez hatványozottan igaz, ugyan úgy, mint az akvarisztikában. Soha sem a tulajdonosé az érdem, hanem az építőé, kivitelezőé. Legyünk mi magunk azok! – de, hogyan? Ez a fejezet erről fog szólni…
Hogyan fogjunk hozzá az építéshez?
Víz vagy talajfelszín feletti építkezésnél ismét szétválik a világ, a természetes vagy a fanatikus vonalra. Tavunk tervezésénél eldöntöttük, hogy melyik irányt követjük, most folytassuk is azokat. A természetes irány követőinek, a növényekkel lesz több dolguk, míg a fanatikus, Koi medence építőinek, a mesterséges tárgyak építése kerül előtérbe. A meder építésére használt anyagok már nagyban meghatározzák a tó partjának kialakítását. Itt a legkevesebb dolguk az agyaggal építőknek van, hisz nekik csak folytatniuk kell a parton is azt, amit már a mederben elkezdtek. Kialakítani a mélyedéseket az ültetésre váró növényeknek, esetleg a befolyó patak vagy vízesés fogadóját kivitelezni.
A zónák kialakításakor, erre már külön figyelmet lehet,- és kell is fordítani.
Agyag használata
Igazán jól járhat az az építő, aki ugyan más anyagból építette a medrét, de a part kialakítására agyagot használ.
Persze, itt is sarkalatos kérdés a víz átláthatósági tényezője. Agyag használatakor mindig lesznek a víztérben, agyagszemcsék, melyek azt a látszatát keltik a tónak, hogy piszkos, zavaros, - hiszen a halak folyamatos úszkálásukkal, medertúrásukkal felkavarják a könnyű szemcséket. Pedig vízminőséget tekintve, ez nem tényező, pusztán vizuális kérdés.
A természetes tavak építőinek ez elhanyagolható dolog, hisz ők eleve ezt szerették volna, a Koi fanatikusoknak, viszont ez maga a pokol. Mechanikai szűréssel a víz „tisztán” tartható. Mindenki döntsön saját belátása és a választott irány szerint.
Az agyag választásakor viszont nincs szükségünk ültetőkosarakra, esetlegesen specifikus virágföldekre – melyek sok esetben kifejezetten tiltottak egy tó mellett! Agyagba azonnal ültethetünk. Maximum egy kis agyaggal összekevert szalmakosarat rakhatunk a növény gyökerei köré, mely jelentős tartást ad neki. Ide minden –nem mérgező növény és fa plántálható. Megfelelően lejtős kialakítás esetén, a víz soha nem fog állni a területen, hanem a tómeder felé folyva, már megszűrve kerül a tó vizébe.
A legtermészetesebb hatást érhetjük el ezzel az anyaggal. Bármekkora méretben.
Fóliás vagy EPDM borítású tavak
Fóliás vagy EPDM gumilemezes tavaknál sokan az ültetési zónákba, földet vagy agyagot hordanak. Ez teljesen elszeparálva történik a víztől. Ami egyben azt is jelenti, hogy a páralecsapódáson kívül, onnan a növények vizet felvenni képtelenek. Valójában a tavunkba építettünk olyan szigeteket, amiket kénytelenek vagyunk, nap - mint nap locsolni… Ez meglehetősen észszerűtlen.
Ha, már ilyen ültetőszigetek mellett döntünk, akkor tegyük lehetővé a növények gyökereinek, hogy a föld mélye felé törekedhessenek. A lefektetett geotextilünk meggátolja, hogy a gyökerek kárt tegyenek a fóliánkban, azok nyugodtan növekedhetnek és tápanyaggal láthatják el magukat. Ha, ültetésükkor jelentősen meglazítjuk számukra a talajt, akár méteres mélységben, ahova akár szerves trágyát is bejuttatunk, akkor évekre biztosítottuk a növekedésüket. A szűrő takarításakor is gondolhatunk a növényeinkre.
Ezekre a tótól külön létező növények tövére locsolhatjuk azt a tömény tápanyagbombát, amit ezek a baktériumokkal és nitrogénnel telített üledékek-iszapok jelentenek. Sok tótulajdonos felismerte azt a tényt, hogy a kert locsolásakor a tó vizét használják, egy kis szivattyúval kiemelve azt, - és mint napi vízcserét, egy előre állni hagyott és kezelt víztömeggel töltik vissza. Ez lenne a legjobb módja a kerti tó és a kert valódi együttélésének. A tóvízben élő szervezetek trágyával látják el a kertünk növényeit, legyenek azok akár dísz vagy akár haszonnövények, melyek aztán az asztalunkra kerülnek. Bátran alkalmazzuk ezt a módszert, a végeredmény kárpótolni fog, minden ebbe fektetett energiánkért.
A tó vizében, minden anyag a megfelelő összetételben meglesz a növények legoptimálisabb fejlődéséhez. Innen már csak napfényre van szükségük…
A fenti képen látható, hogy a növények telepítésére használatos földet, bár körbevették bazaltkockákkal, azok az első feltöltés során, onnan kioldódnak és sárként fogják terhelni a tavunk vizét, illetve nem megfelelő szűrés esetén egy vastag réteget fognak képezni a tó legmélyebb pontján. Ha ott nincs elhelyezve, az onnan szívó ág a szűrőnkhöz, akkor az abban a mederben összegyűlő el nem fogyasztott táplálékok vagy elhullott egyedek maradványai, pedig folyamatosan mérgezik onnan a vizet, ammónia és különböző más vegyületek formájában, egy szélmalomharcot folytatva a jó vízminőségért és a halaink életéért. Télen pedig egy hirtelen légnyomásváltozáskor, - amit okozhat akár egy front, akár egy lékvágás, vagy főleg tavasszal, amikor beindul az élet a tóban, - kénhidrogének szabadulhatnak fel hirtelen, jelentős mennyiségben belőle, amik szinte azonnal végezhetnek a halainkkal.
Ha mindenképp ilyen kivitelezésre vágyunk, akkor azt tegyük a fentebb leírt módon, vagy teljesen szeparáljuk el a területet, – a bazaltkockák tartsanak a tómedertől teljesen különálló kifóliázott részt, és mint egy fóliazsákba rakjuk a földet és ültessük a növényeket, így soha nem tud kioldódni, kifolyni a választott ültetőanyag a réseken vagy a halak túrása folytán. Itt feltétlen fontos, hogy a halaink számára ne mérgező vegyületeket, alkaloidákat kibocsájtó virágokat, bokrokat, fákat válasszunk.
Beton medrű tavak esetében
Betonmedencék építése során szintén az járt el leghelyesebben, aki már a kivitelezés során megépítette a növények ültetési helyeit. Ide, szintén jobb választás a mélyebb rétegben elhelyezett szerves trágya, és az azt takaró agyagréteg. A beton előnye az is, hogy a ma használatos fóliák egy része, de a teljes EPDM gumilemez paletta a betonra olvasztható, így nem okoz gondot, akár kristálytiszta víz kialakítása sem, hiszen sehol nem fog érintkezni a víz a talajszemcsékkel, akkor sem, ha patakot, vízesést vagy több kisebb tavat vezetünk a nagyobb beton tómederbe.
Kois tavaknál
A Koi fanatik vonalat követőknek, a legjobb barátaik innentől a vonalzó és a tégla lesz.
Össze sem hasonlítható a két világ, annyira eltér, mind szemléletben mind a halak tartóhelyének kialakítását figyelembe véve. A szűrésről nem is beszélve.
Ennél az építési módnál a földfelszíni építkezések legjelentősebb és legköltségesebb része a szűrőház kivitelezése. Bár a tómedrünk elkészülhet X összegből, abban biztosak lehetünk, hogy a megfelelő méretű szűrés, biokonvertálás, ennek az összegnek a két-három vagy akár négyszerese is lesz. Ezen medencékben, - mert is már inkább medencékről beszélünk, mint tavakról, a jelentősen eltúlzott nagy egyedszámú és tetemes méretű, akár bőven 10kg-ot meghaladó halak esetében, egy átlagos szűrőteljesítmény, semmire sem lenne elég.
A tószűrés megtervezésekor, az átfolyó vízmennyiséget akár az óránkénti többszörösére is kell emelnünk, mint maga a tó víztérfogata. Beláthatjuk, hogy jelentősebb méretű tavaknál, eltúlzott tartási sűrűségnél, ezek a számok a csillagos égig emelhetik az összeget, amit erre kell fordítanunk.
Sokan estek abba a hibába, hogy építettek egy óriási tavat, mert volt hozzá helyük és anyagi eszközeik is, - így megmutatva, bizonyos csoportoknak, hogy ők is képesek erre. Majd a sorozatos kudarcok a szűrés-biokonvertálás helyén, arra késztették őket, hogy legyen a tavuk, minden évben kisebb és kisebb. Míg végül eljutottak arra a szintre, ami már hosszútávon is fenntartható, mind halsűrűségben, mind az ahhoz szükséges szűrést tekintve. A több száz négyzetméteres tóból, lett egy 50-60 köbméteres, most már valóban - segítséggel- átgondolt, észszerűen megépített együttes. Tanuljunk más hibáiból. Megéri.
Ebben a szegmensben, hatványozottan érvényes az, hogy nagy halakat tartanak, kis víztömeg mellett. Míg természetes vagy a közeli tartásmód esetén, az egy halra jutó víztömeg, jelentősen meghaladja a hal igényeit, itt pont fordítva van minden. A víztömeg jelentősen alulmarad a halsűrűség és az egyedek számát tekintve. Ezt megfelelő szűréssel-biokonvertálással kell kompenzálnunk. Itt bármilyen hibát elkövetve, súlyos következményekkel számolhatunk, akár pár óra alatt is. Itt nem beszélhetünk egyensúlyról, tehát annak felborulásáról sem. Egy áramszünet vagy egy technikai eszköz meghibásodása is generálhat pár óra alatt olyan veszteségeket, amik más tavaknál, nem lehetségesek. Ha nincs tartalékban, több szivattyúnk, vagy előkészített karantén tavunk és jelentős mennyiségű kezelt-állni hagyott vizünk, akkor elbúcsúzhatunk talán a legszebb halaink sokaságától is. Jelenleg azon dolgozunk, mérnök barátaimmal, hogy ezt a problémát a lehető legkisebb értékre konvertáljuk.
A fenti képen látható Koi medence, bár a laikus számára nem mutat sokat, a hozzáértő jól tudja, mekkora munka és anyagi ráfordítás kell ehhez. A képen nem látszik, mert az a medence mögötti épületben kap helyet, a brutális szűrés-biokonvertálás, technológiai része. Ahhoz, hogy már ezt a kis medret is kiszolgáljuk a benne lévő halsűrűséggel, jelentős költségekkel kell számolni. Négyszer-ötször ekkora tóra elegendő számok ezek, mind a szűrés, mind a kivitelezésre értve.
De, mindenki a saját igényei szerint jár el. Kinek, mi tetszik.
A növények ültetési helyét figyelembe véve, pedig kizárólag „halbarát” zöldekkel számolhatunk.
Mint látszik, itt a föld- vagy vízfelszín feletti építkezés, szinte elenyésző egy természetes dísztóhoz képest, de itt, maga a technikai háttér az, ami a költségek jelentős (-en nagyobb) részét adja, az építőanyagokhoz vagy a belefektetett munkaidőhöz képest.
Hogyan építsünk vízesést?
A tóépítéssel körülbelül egy időben szokott jelentkezni ez a kérdés.
Szerencsések vagyunk, ha olyan helyen élünk, ahol magából a domboldalból kivitelezhető a lecsorgó patak medre és egy vagy több vízesés, vízbukó, csobogó kialakítása. Ha, ez nincs így, akkor sem kell aggódni, ma már minden kivitelezhető, egy kis leleményességgel, némi munkával és egy kis anyagi ráfordítással. A tó mögé hordott építőanyagokkal, és földdel, agyaggal tökéletesen megoldható minden szükséges talajalakulat. Erre már tudunk építkezni. A meder pedig ilyen esetben a legkönnyebben kialakítható betonból. Vagy a jól bevált, fentebb említett „hungarocellből”.
Azt kezelve, a szemlélődő soha nem fogja észrevenni, hogy azt miből építettük. Ez a művészet része a szakmának. „Hungarocell” alatt, most értsünk, itt használható víztaszító vagy azzá tett anyagokat.
Fenti képen látható maga az elnagyolt építési mód.
Cseppet sem nehéz ezt kivitelezni. Ügyesebb kezű embereknek ez egy-két nap alatt megvan, még akkor is, ha a „sziklákat” mederalapot, egyenként kell impregnálniuk és a kívánt formára alakítaniuk.
Pár lépésben összegezzük a munkát, ezt a képet használva alapnak:
- a meder mögötti rész, rendelkezésre állt, ott már nem kellett nagy munkákkal, kialakítani azt az esetlegesen, máshol jelenlévő domboldalból. Itt a fő és nagyobb munka, pont ennek a kialakítása.
Jelentősen megkönnyíthetjük a munkánkat, ha nem teljes egészében, földdel kívánjuk kivitelezni az alapot. Fő tartó elemként bármilyen tégla vagy betonelem megteszi, majd arra építkezve, és azt elrejtve körbevesszük és beültetjük, növényesítjük a részeket.
Az alapba a tómederből érkező vízcső elhelyezése az első. Azt kell az építési munkálatokkal kiszolgálnunk, hogy minél kisebb mértékben emelkedjen vagy törjön meg hirtelen, lefojtva a mederben - vagy mellette lévő szivattyúnkat. Az esetlegesen elhelyezendő szűrőket-biokonvertereket, már beépíthetjük magába a dombba is, úgy, hogy az hátulról hozzáférhető legyen., vagy teljesen leengedhető és átmosható kialakítást kell építenünk.
Itt mindenki szépérzékére van bízva, hogy sziklakertet kíván kialakítani vagy egy burjánzó növényvilágot, aminek a lombok alatti részéből tör elő a víz, lecsorogva a tóba, mint egy hegyi patak.
Tehát vagy betonozással és sziklákkal kooperálunk, vagy pár tehertartó elemre hordott földdel, és a sziklák csak a medret és a meder szélét alkotják. „Sziklák”, amelyek valójában nem is kell, hogy sziklák legyenek.
Tökéletes hatást elérhetünk, helyettesítő alapanyagokkal is
Egy-két zsák falazóhabarcs, és a „nikecellből-hungarocellből” a legélethűbb sziklákat fabrikálhatunk, egy darab éles kés vagy sniccer segítségével, melyeket vízzáró csempefugázóanyag felhordásával, tökéletesen víztaszítóvá varázsolhatunk, amit a legváltozatosabb színekben kaphatunk bárhol, és azt hígabbra keverve, - ecsettel felhordva a tökéletes természetes, mohásságot, algásságot kivitelezhetjük a mederben, a szikla színeit is beleértve.
Ma már nem mozgatunk meg tonnákat egy kis tó kedvéért. Ezzel az eljárással, bármi kialakítható. A kész sziklákat egy földbe ásott-szúrt karóra, vastagabb „drótdarabra”-köracélra szúrhatjuk, és azok a legnagyobb szélben is a helyükön maradnak, a vakolat plusz súlyának is köszönhetően. A meder és a sziklaalakulatok így a legváltozatosabb képet mutathatják. Senki sem fog rájuk ismerni. Persze, ehhez szakemberek is kellenek, - vagy maradunk a saját magunk általi kivitelezésnél.
Összegezve
Mint látjuk, a tó tervezésénél, ahogy kiválasztottuk a meder anyagát, máris, szinte letettük a voksunkat a felszín feletti építőanyagokra is. Sokkal egyszerűbb előregondolkodva tervezni, végigvenni a lehetőségeinket, és azok szerint dönteni, mert lehet, hogy bár a meder és az alap tökéletesen kivitelezhető az adott anyagból, de a későbbi építésnél, pont ez okozza majd a korlátot és elkerülhetetlen választási kényszer előtt állva találjuk magunkat. Ha már a „tervezőasztalon” végigvesszük a tóépítés teljes folyamatát, akkor nem érhetnek – túl komoly meglepetések, negatív oldalról.
Jelen fejezetben felszínre kerültünk. Elkezdhettük formálni a tó partjait. Már látjuk, hogy ez nem olyan nagy ördöngösség, csak egy kis figyelem, kreativitás és némi fantázia kell hozzá. Eljutottunk oda, hogy a szűrőnket-biokonverterünket elrejthetjük a zöld lombok vagy épp a dombok alatt, esetleg teljesen külön épületet kell nekik adnunk, mert olyan kapacitással bírnak.
Szűrők-biokonverterek… - Gyárit vegyünk, vagy magunknak építsünk? Mik a lehetőségek? A következő fejezetben, erről lesz szó.
(Sajby)