Összes bejegyzés
Hidrobiológiai -Vízkémiai alapismeretek III. rész
Főbb biológiai, kémiai és fizikai sajátosságok és jelenségek a tavunk, akváriumunk vizében
( alapok és egy kicsit lehet töb is )
Következik a vízkeménység, sótartalom, különböző vegyi anyagok jelenléte, mellyek mérgezően hatnak atavunkban élő szervezetekre.
A víz „keménysége”
Két teljesen különböző fogalom határozza meg a víz keménységi értékét.
Egyik változó, míg a másik állandó.
- Vízkeménységnek a vízben oldott ásványi anyagok mennyiségét nevezzük! A vízben oldott kalcium és magnézium sók mennyisége határozza meg.
A változó keménységet (karbonátkeménységet) a vízben oldott kalcium-hidrogen-karbonát illetve a magnézium-hidrogen-karbonát mennyisége okozza. Ezek mennyisége –forralással- csökkenthető, mivel a forraláskor a vízben oldhatatlan karbonátok kiválnak – (ezért változó)
Az állandó keménységet a kloridok, szulfátok okozzák. Melyek hő hatására nem válnak ki –tehát állandók: ezek kénsavas és sósavas sók. (kalcium-klorid, magnézium-szulfát, kalcium-szulfát)
A két keménységet, mely együttesen adja meg a víz keménységét – összkeménységnek nevezzük.
Hazánkban a német keménységi fokot használjuk ennek mérésére.
1 nk° keménységű az a víz, amiben 10 mg/liter kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium és magnéziumion van.
nk° : keménység:
0–4 nagyon lágy
4–8 lágy
8–18 közepesen kemény
18–30 kemény
30 felett nagyon kemény
A desztillált víz 0 nk° míg egy átlagos csapvíz 10-16 nk°.
Kerti tavas környezetben nem jellemző, de főleg akvarisztikában szükségünk van a kemény vizek lágyítására. Erre a legegyszerűbb megoldás a desztillált víz alkalmazása.
Csapvizet forralva, annak keménységi értéke, csak 6-8 fokkal csökken.
Így a desztillált víz, kézenfekvőbb megoldás, mely jól kiszámolható eredményeket hoz.
De, vizet lágyíthatunk többféle módon is
A fent leírt forralással, (a változó keménységet) desztillált vizes higítással,
vegyi anyagokkal,
ioncserélő műgyantákkal
- és a mostanában elterjedt –fordított ozmózis elven működő rendszerekkel, (RO szűrők)
Amiért nekünk fontos tudnunk a vizünk keménységének a fokát, az az alkalmazott vegyszerek és azok hatásainak változása, különböző vízkeménységi fokokon. Háziasszonyok nagyon jól tudják, hogy több mosószer kell a kemény vizekhez, míg egy lágy vízhez csak a töredéke.
A szappan, kemény vízben alig habzik, míg lágy vízben, szinte megállíthatatlan a buborékképződés.
De, most a halaink igényeinek megfelelő víz kialakítása az elsődleges szempontunk. A halakra és az ikrákra – élettanilag a víz keménysége és a pH egyidejűleg hat. Egyiket sem helyezhetjük előtérbe vagy tekinthetjük fontosabbnak a másiknál.
Például egyes halak embrióinak fejlődése normális volt:
7,5 pH és 2-2,5 nk°-ú
6,5 pH és 3-4 nk°-ú és
6,0 pH és 5-6 nk°-ú vízben is.
Akváriumi környezetben a túl kemény víztől töredezett lesz az arra érzékeny halaink úszója
Tóépítésnél, vízcseréknél, mindig mérjünk keménységi fokokat, -és aszerint határozzuk meg a vízcsere mértékét.
A kerti tó halai tökéletesen elvannak az itthon elérhető csapvizekben.
De, ha olvadt hólével, esővízzel, kútvízzel kívánjuk pótolni az elpárolgott részt, vagy azzal hajtjuk végre a rendszeres vízcseréket, akkor erre figyelnünk kell.
Sokan összekeverik a vízkeménységet a sótartalommal.
Az algagátlásra vagy „betegség kezelésre” a vízbe adagolt konyhasó nem jelenti a víz sótartalmát. Azt külön kell mérnünk.
A konyhasó (NaCl) nem összekeverendő a kalcium és a magnézium sóival!
A víz „sótartalma”
Mikor egyes vizek sótartalmáról beszélünk, akkor nem az azokban található „konyhasó” mértékéről van szó.
Minden víznek megvan a magára jellemző átlagos sótartalma.
Ezek nem a konyhasó (NaCl) koncentrációját mutatják nekünk, hanem a kalcium és magnézium sóinak értékét. Bár a tengerekben nagy mennyiségben van jelen a nátrium-klorid, a kontinentális vizekben szikesekről beszélünk (600 mg/l sótartalom).
A Balaton pont ezen a határon van, a maga 580 mg/l értékével, de a Velencei –tó és a Fertő-tó 2.500-2.800mg/l –es értékével, már valóban szikesnek számít.
Viszonyításként a tengerek átlag sótartalma 35.000mg/l. De, ezek különböző sók értékei: (csökkenő mennyiségben):
natrium-klorid,
magnézium-klorid,
magnézium-szulfát,
kalcium-szulfát,
kalium-szulfát,
kalcium-karbonát.
A kerti tó sózása
Kerti tavas berkekben újabban egyesek konyhasót adagolnak a tó vizébe. Magyarázzák ezt azzal, hogy a NaCl gátolja egyes algafajok növekedését, és egyes betegségokozó baktériumok túlzott és gyors szaporodását, valamit a halnak immunerősítő hatást okoz azzal, hogy az ozmotikus nyomás kiegyenlítésére kevesebb energiát kell fordítania, hogy kivegye a sót a vízből, a magasabb koncentráció miatt…
De, ha a sókoncentráció eléri a halak belső értékét, akkor leáll az ozmotikus folyamat, és a hal el fog pusztulni.
A só, szerintem egyetlen jótékony hatása az, hogy csökkenti az esetlegesen, -
a rossz vízkezelésünk hibájaként- a nitrit mérgező hatását.
+ Akváriumi méretekben egy csapott evőkanál só 10 literenként, gátolja az ikrák penészedését. De, már Horn és Zsilinszky is ajánlottak a só helyett sokkal célravezetőbb szereket…
Laikus felhasználók sajnos átesnek a ló túloldalára és oltári mennyiségeket szórnak vizeikbe konyhasót, még a legalapvetőbb számításokat is figyelmen kívül hagyva, a legelképesztőbb fajtákban, hisz nem is ismerik őket, csak –valahol olvasták-, vagy valamelyik Facebook csoportban ajánlotta nekik valaki, aki olvasta valahol, hogy a só jó a tónak.
Félénkebb próbálkozókkal nincs is baj, mert az a pár marék só, amit ők be mernek szórni, szinte semmilyen változást nem okoz a tó életében.
Átlag elfogadott érték a köbméterenként 1kg NaCl a vízbe keverve.
- Betegségmegelőző gyorsfürdő esetén a 25%-os sófürdő.
Ha már valaki a sózás mellett dönt, azt vegye figyelembe, hogy a só nem párolog el a vízből
Ha az elpárolgott vizet, az arra az egységre jutó sóval is dúsítjuk, utántöltéskor, akkor olyan koncentrációt fog elérni a tó, hogy kipusztulnak a növények, majd később a halak is.
A nitrit mérgező hatásának ellensúlyozására, már a 2,4 kg/m3 koncentráció is elegendő. Efölé már ne menjünk. Ha mégis célzottan akarjuk ezt tenni, akkor mindenképp szerezzünk be valamilyen sókoncentrációt mérő tesztet vagy eszközt. Vegyük figyelembe, hogy mi édesvizi halakat tartunk, nem feltétlen brakkvizi vagy tengeri halakat.
Só vásárlásánál figyeljen oda, hogy jódozatlan legyen a só, és ne legyen kezelt csomósodást gátló anyaggal, ami a Kálium-ferro-cianid, ami a mi szervezetünknek is mérgező, - így a tónak is!
A sóban lévő Jód és a tóban lévő Ammónia reakcióba lép egymással!
Sót kivenni a vízből, viszont csak vízcserével lehet!
Ha a heti 10%-os ajánlott vízcseréket végrehajtjuk, akkor 7 hét alatt a sótartalmat a felére redukáljuk.
Vagy megtehetjük ezt, egy egyszeri 50%-os vízcserével is, de ez megint olyan hirtelen változás, amit a legvégsőbb esetekben tegyünk. Egy 50%-os vízcsere is jelentős stresszt jelent a halaknak!
A sós víz, a tóvízbe keverés során megégetheti a halak kopoltyúját és a növényeket is, így azt mindig jól higítva, valamelyik befolyónál csurgassuk a tóba, jól elkeverve azzal, - ugyan úgy, mint bármelyik másik szert.
Vegyi-anyagok a vízben: a Kiór (Cl)
Első mérgező vegyi anyag, amivel szembesül a tótulajdonos vagy az akvarista, az a Klór (Cl). A csapvízben jelenlévő fertőtlenítő, gáznemű hozzáadagolt (kórokozóölő) vegyi-anyag. Rendkívül erős oxidálószer. Elemi szinten nem valószínű, hogy találkoznánk vele. (Kloridion formájában viszont elengedhetetlen az élő szervezetek számára) Legegyszerűbb vegyülete a Hidrogén-klorid, mely gáz vagy vízben oldott formában –sósavként- fontos vegyszer bármely területen.
Leggyakoribb vegyülete a Nátrium-klorid (NaCl) vagyis a konyhasó.
Rendkívül mérgező! –már alacsony koncentrációban is. (fentebb írtam a tóvíz sózásáról) További hibákat elkövetve a tó körül, még nagyobb bajt okozhatunk magunknak, saját egészségünket is veszélybe sodorva. A mi szervezetünkre veszélyes koncentrációt ugyan nem tudjuk csak a csapvíz Klórjával és más vegyianyaggal redukálva előállítani, de a halak számára veszélyesebb összetételű mérgező anyagokat, már kisebb mennyiségű hozzáöntött más hatású fertőtlenítőanyaggal, sajnos elérhetjük.
( Itt, most azokra gondolok, akik a medencéjükbe rakott klórtabletta mellé, még „házi praktikaként” hypót öntenek a vízbe, mert ők olvasták valahol vagy hallották valakitől, hogy az is jó lesz, a „rettenetesen drága” klórtabletta és pelyhesítő helyett… Ilyen emberek mindig lesznek, és így mindig lesznek ilyen szerencsétlen esetek is, gondoljunk a véletlen uszodai klórgáz, vagy ammónia balesetekre, melyeket legtöbbször a felelőtlenség vagy a vélt „spórolás” okoz... )
Halaink számára a klór, rendkívül veszélyes!
Azonnal megmarja a kopoltyúkat és a nyálkahártyát, maradandó vagy végzetes változásokat okozva a hal szervezetében. Megégeti a kopoltyúfedelek szélét is. A későbbiekben felismerhető lesz a hal, ha átesett ilyen katasztrófán.
- A csapvízbe a kórokozók elpusztítására adagolják, így evidens, hogy a számunkra rendkívül fontos, hasznos baktériumtelepeinket is teljes mértékben kipusztítja. Már nagyon alacsony koncentráció is. Annyira alacsony is, ami a csapvízben is jelen van! (0,5-4,0mg/l) Soha ne csapvízben mossuk ki a szűrőket, és a tóban használt eszközöket! Mindig tóvízben mossunk és sikáljunk le mindent, és az elhasznált vizet pótoljuk. A heti 10%-os vízcseréknél ezt tökéletesen megoldhatjuk, gond nélkül.
A Klór-szint elfogadott értéke a tóvízben: 0 mg/l. – azaz nulla
Aki csapvízzel kívánja megoldani a rendszeres vízcseréket, vagy tófeltöltést, annak tudnia kell, hogy a Klór elég lassan távozik- szellőzik ki- a vízből. Naponta, a benne lévő oldott anyag, kb:25%-a. Legalább 4-5 nap kell ahhoz, hogy Klórmentes vizünk legyen. Előretervezett vízcseréknél, már előre ki kell engednünk a szükséges mennyiséget tartályba/hordóba, hogy mire felhasználjuk a vizet, addigra ne legyen kimutatható a Klór jelenléte. Ajánlatos ezt légporlasztással siettetni.
De, a boltok polcain már megtaláljuk a Klórmegkötő adalékokat, amit a csapvízhez adagolva, semlegesítik a Klór mérgező hatását, így egy esetleges gyors vízcserére kényszerülve, vagy gyors karantén felállítására, már nem kell napokat várnunk.
Kutakból vagy más természetes vízrendszerből töltve a tavat, erre –elvileg- nem kell számítanunk. (ott más bajokkal kell számolnunk)
Az Ammóniánál és a pH-nál írtam már egy veszélyes jelenségről, ami a halainkat fenyegeti a szállításuk során, (Ammónia-tüske) és itt egy újabb példa rá, amit elkövethetnek a felelőtlenebb tótulajdonosok.
Zacskós halszállításnál, a szállítóvízben felhalmozódott Ammóniára, csapvizet öntve, - annak Klórtartalma, egy újabb veszélyes vegyületet hoz létre, a Kloramint! Ez a vegyület is halálos a halainkra nézve, és az elfogadható, mérhető szintje, neki is: 0 mg/l, azaz nulla! A Klórnál lassabban távozik a vizekből, így a szállítóvizet, -ezért sem- soha ne használjuk fel.
Elég töményre sikeredett ez a rész is, így külön fejezetben ismertetem azt a négy legfontosabb elemet, ami a kis tavunk életét befolyásolja:
az Ammónia, a Nitrogén, a Nitrit és a Nitrátion. Külön fejezetet kap, a víz színe, szaga, melyet egy tótulajdonosnak már a halak etetésekor érzékelnie kell, ha az előző etetéshez képest megváltozott valami a tóban.
(Sajby)