Legyünk aqvaristák! Az első lépések. III. fejezet
Hogyan álljunk hozzá?
III: Fejezet
Az első két fejezetben, összeválogattuk a hozzávalókat, amik egy aqvárium indulásához szükségesek. Most ismerkedjünk meg, a – miért-ekkel, és a –hogyan-okkal, valamint a halak, növények fajaival. Válogassunk össze kis életközösségeket, melyek hosszú távon is együtt gondozhatóak lesznek. Számoljunk egy átlag költséget, amiből már valódi aqvaristaként, saját kis víz alatti világot lophatunk be a szobánk falai közé. Milyen költségekkel kell számolnunk? –és miért… Vegyünk sorra mindent. Az előző fejezetekben a kezdőknek is könnyen gondozható, Amazonaszi életközösség kialakításának menetét vettük alapul, tehát folytassuk is ezt.
A víz …
Az Amazonasz vízgyűjtő területe majd 7,2 millió km2. Ez Dél-Amerika kb 40%-a. Magában foglalja Brazíliát, Perut, Bolíviát, Kolumbiát, és Ecuadort. A „Rio Amazonas”, majdnem pont 7000km. Innen kerülnek ki jelen fejezetünk halai, amik aztán a lakásunk kis üvegmedencéjében „landolnak”. Ha valóban élethű, és a hozzáértők oldaláról is elismeréseket nyújtó kis részletét szeretnénk ennek a folyónak az aqváriumunkban látni, akkor nincs túl nehéz dolgunk, de azért vannak olyan szabályok, amiket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az első ilyen, a víz. Sokszor minden, ezen dől, vagy bukik. Ezen a területen ismeretlen a kemény víz. Nincsenek kalcium sók. A folyó teljes hosszában, lágy víz van, cser és huminsavakkal színezve, néha kakaó vagy kávébarnára. Nem is lehet kérdés, hogy a Rio Negro, honnan kapta a nevét. Tehát, elsőként maga a víz „létrehozása’ a célunk. Az alábbi képen látható, hogy ez talán nem okoz akkora gondot, mint ahogy azt sejtettük. Persze, ebben a formában azért nem szoktuk a szobánk díszének nevezni, de Biotop aqvárium versenyeken, ennél sokkal „durvább” kompozíciókkal viszik el az első helyet…
- Csapvizeink nem minden esetben megfelelőek a célra. Tájanként és víznyerőhelyenként változó minden paraméterük. A halaink és növényeink számára a vizet, szó szerint nekünk kell előállítanunk. Amihez a már a tulajdonunkban lévő vízteszteket kell segítségül hívnunk. Nem elég akkor megvásárolnunk őket, amikor már üzemel egy aqvárium. A víztesztek a „bevásárló lista” első soraiban kell, hogy szerepeljenek. Be kell tudnunk állítani a víz keménységi fokát. Ezt megoldhatjuk desztillált víz segítségével, vagy magunknak is forralhatunk vizet. Azt azonban tudnunk kell, hogy van állandó és változó keménység. Akvarisztikában egy nem specifikus, vagy Biotop medencénél, csak az „Összkeménységet” mérjük, Német keménységi fokban. A csapvizek főleg 10-16Nk fok közöttiek, ez már viszonylag elfogadható érték, de ha még lejjebb szeretnénk menni, akkor akár forralással is megtehetjük, de az tudnunk kell, hogy így, csak 5-6Nk-val sikerül megtennünk. Ha még többet szeretnénk, akkor arra ott a desztillált víz. Vagy a ma ismert valódi legjobb szűrőberendezések, amik a fordított ozmózis elvén, 0-s vizet fognak nekünk adni. Ilyenek a RO-berendezések. Továbblépve, ha elértük a megfelelő keménységet- lágyságot, színeznünk is kell a vizet. Ezt ma már a boltokban kapható tőzegkivonatokkal, különböző trópusi fák színező leveleivel is megtehetjük, olyan szintre, ami a kívánalmainknak a legjobban megfelel. A cser – és huminsav tartalmakat a boltokban kapható készítményekkel is be tudjuk állítani. Különböző porok, -cseppek formájában, szinte már minden elérhető. A víz hőfoka valószínűleg tökéletesen meg fog felelni a halainknak. Egy szobahőmérséklet már majdnem jó lehet. 22-24 Celsius fok már szinte tökéletes, de az sem baj, ha a világítás hatására ez az érték felmegy akár 25-26, vagy tenyésztési időben 28 Celsiusra. Halaink trópusiak. Minden gond nélkül ellesznek. Természetesen a víz előkészítésekor nem hagyhatjuk ki a Vízelőkészítő folyadékokat. A nehézfémeket le kell kötnünk. A Klórtól mentesítenünk kell a vizet. Érdemes több tesztet végezni olyan alkotóelemekre, amelyek a geológiai kioldódás folytán a vizünkbe kerülhettek. Arzén, Vas, Molibdén, Mangán. Ők együtt járnak. Az Arzénra mindenképp fordítsunk kiemelt figyelmet.
Mindenképp jó lenne, ha az aqváriumunkba kerülő víz, már felhasználható állapotában, egy külön tartályban, akár napokkal előbb elkészítve állna. Ezt hívjuk, - pihentetett víznek. Pár nap alatt végbemennek benne azok a folyamatok, amik a víz friss felhasználásakor még károsak lettek volna a halainkra, de most már, minden mérgező és károsító alkotóelemüktől megszabadultak. Így tökéletes a munkafázis. Tehát, van már vizünk, haladunk a célunk felé…
A talaj …
A talaj előtt még, van dolgunk, ha hátteret szeretnénk készíteni az aqváriumunkba. Először azt kell behelyeznünk, ragasztanunk, csiptetnünk, vagy akasztanunk, ahogy éppen a háttér felfogatása kialakításra került. Ha csak feketére fújjuk a hátsó üveget, vagy posztert rakunk rá, akkor ez az első dolgunk. Utána mehet az aqvárium a végső helyére, - természetesen egy üvegkímélő és teljes felfekvést biztosító akvárium polifoamra, vagy filcre. - Engedjük el az a gondolatot, hogy az aqvárium talajának elegendő az, ha valamilyen rostált, - osztályozott, mosott apró kavicsot beszórunk. Növényeinknek sem elegendő ez. Egy trópusi élővilágot bemutató medencében, pedig teljességgel nem valósághű lesz az összkép. Ugyan vannak olyan folyók, holtágak, ahol a Corydoras csapatok ezresével kutatják át a medret, és mint kis tankok közlekednek a „sóderes” aljzaton, de ez most nem az a tájegység. Haladjunk a korral. Használjunk aktív aljtalajt és a színkép beállításához, valamilyen takaró talajt. Vannak kifejezetten trópusi vizekhez ajánlott komplett talajok, melyeket zsákokban vásárolhatunk meg. Ezek használatánál figyelemmel kell lennünk arra a tényre, hogy ezek a talajok, jelentős mértékben lágyítják a vizet, így az előkészítés folyamán ezt már vagy belekalkuláljuk, vagy az amúgy is esedékes első heti, mindennapos vízcserékkel orvosoljuk a problémát, és állítjuk be a víz keménységét a kívánt szintre. A talaj beszórásánál már legyen kb egy tucat cm víz a medencében, hogy a talaj szemcséi tökéletes módon elterülhessenek. Ilyenkor alakítjuk ki az optikai képet is, ami az aqvárium hátsó része felé emelkedő képet kell adjon, így mintha megnyújtanánk a medence mélységét. Előre eltervezett összképnél, ilyenkor alakítjuk ki az ültetési helyeket, és gondoskodunk a növények számára kívánatos talaj vastagságának kialakításáról. Ilyenkor helyezzük az esetleges növény táprudakat a növények gyökereinek közelébe, vagy épp pontosan alá. Vannak többféle granulátumok, amiket ilyenkor helyezünk el elsőként a medence aljára, és majd ezekre szórjuk rá, magát a talajalkotót.
A növények
Óriási választék áll rendelkezésünkre a trópusi növények világában. A számunkra érdekes, és az Amazonasz medencében található fajták is ezrekre rúgnak. Bőven válogathatunk. De, ha már egy valódi életközösség kialakítás a cél, - tehát most valamilyen szintű Biotop aqváriumot építünk, így a Rio Amazonas vagy a Rio Negro vizeiben is megtalálható fajokból válogassunk. Ha más ötletünk nincs, akkor a Vallisneria család, - mint menekülőút, még ott van. A Vallisneria, a trópusokon, szubtrópusokon elterjedt növény. De, hazánkban is előfordul, annak ellenére, hogy a géncentruma Ausztráliában van. Innen meghódította szinte az egész világot. Több fajtáját is tartjuk az aqváriumainkban. Igazi háttérnövény, bár a Vallisneria spiralis-t, ültethetjük középtájra is, ő talán a legkisebb és legszebb fajtája a nemzetségének. A Vallisneria gigant, - hűen megnevezéséhez, már valódi háttérnövény. Az én aqváriumomban lassan a másfél métert is eléri a magasságuk. - De, jegyeztek fel 5 méternél is hosszabb levélzetű telepeket. A víz keménységére nem érzékeny, de meghálálja a lágyabb vizet. Ha lehet mondani, talán az egyik „legigénytelenebb” vizinövényünk. Beéri kevés fénnyel is, de hálás az erősebb megvilágításért. A növekedéséhez, természetesen bőven gondoskodjunk tápanyagokról. Akkor valóban szép, egészséges sötétzöld, és hosszú levélszalagokat nevel. A víz hőfokára nem érzékeny, nekünk tökéletesen megfelel. A Vallisneriák elég könnyen kereszteződnek, így akár a hybridjei is forgalomban lehetnek. Talán az utolsó növény, ami kipusztul egy elhanyagolt aqváriumból. Valódi túlélő.
Az Echinodorus-ok, vagyis a Kardfüvek, talán a legkedveltebb aqváriumi növények közé tartoznak. Benépesítik szinte a fél világot, de amik számunkra fontosak, azok jelen vannak a Rio Negroban is, így szintén bevehetjük őket a lassan, - de biztosan alakuló aqváriumunk növényei közé. A Kardfüvek egyik érdekessége, hogy szinte minden levélváltozatban és színben elérhetőek. További érdekességük, hogy ugyan azon növény más levelet hoz a víz alatti növekedésekor, mint a víz feletti estében. Az plusz rátesz a dologra, hogy másképp építi leveleit az évszakoktól függően is, és a növekedési helye szerint is, plusz az, hogy nagyon könnyen kereszteződhetnek ők is, így szinte az Echinodorusok formavilága, kb egyenlő a végtelennel. A számunkra érdekes fajták, a : Echinodorus brevipedicellatus (Keskenylevelű –amazonaszi- kardfű) - ami, két végén hegyes 3-4 cm széles, lándzsa alakú leveleit, akár 40-50 cm-re is megnöveszti, és ezekből, akár 50-et is nevel egy gyökértörzsről, tehát valódi kis víz alatti bokorképző. Míg egy másik érdekes fajta, a: Echinodorus tenellus (Finom levelű –amazonaszi- kardfű) -amely a meleg, tőzeges vízben a sűrű indahálózatával, teljes egészében befutja az aqváriumot, így tökéletes aljnövényzetet képez nekünk. Apró levelei, még a szárukkal együtt sincsenek 10 cm-esek. Sűrű parti bokorhálózatnál, nagyon változatos a levélképzésük, és ott 3-tól 25 cm-ig szinte minden változat megtalálható. Víz feletti levelein virágokat is hoz.
Myriophyllum brasiliense (Brazíliai süllőhínár) Aqváriumokban a süllőhínárok szinte összes fajtája kedvelt növény. Jelen fajta, honos szinte egész Közép és Dél-Amerikában, de Európában is sokfelé elterjedt. Levelei 2-3cm-esek. Szárosztással nagyon könnyen szaporítható. Mint trópusi növény, jól bírja a magasabb hőmérsékletet. A süllőhínárok családjának megfelelően, ő is szereti a sok fényt. A vízben lebegő szennyeződések ráragadhatnak sűrű levélhálózatára, így erre érdemes odafigyelnünk. Ha rákötözzük valamire, vagy lefektetjük, akkor ő is elindítja az új szárkezdeményeket a fény felé, mint egy kerítést alkotva, és ha valahol ledugjuk a talajba, akkor a gyökérképzés is beindul. Kifejlődés után, pedig csak elvágjuk az összekötő szárakat, és annyi szálat nevelünk, amennyit szeretnénk. Csodás kísérletezésre van lehetőségük, ha őt is választjuk.
A halak …
A Callichtidae (Páncélos harcsák) népes nemzettségének, mintegy 40 fajtáját tartjuk aqváriumainkban. Köszönhetően ezt annak, hogy néhány fajtától eltekintve, szinte a hazai viszonylatban adható, víz és hőmérséklet alapok, tökéletesen megfelelnek számára. Nincs különösebb igénye, szinte semmi. Az oldott Oxigén értékeire sem kényes, mert Béllégzőként, a felszínre jön légköri levegőt nyelni, melyből aztán a bélfal egyes szakaszain, az érhálózata segítségével bőven elegendő Oxigénhez jut. Ha valóban kedveskedni szeretnénk a fajtának, akkor a társas aqváriumban biztosítsunk egy árnyékosabb sarkot, ahol búvóhelyet alakítunk ki nekik. Innen fognak, kis tankokmódjára előkerülni, ahogy megérzik az élőeleség mozgását a fenéken, de tökéletesen jól érzik magukat a tablettás tápok elrágcsálásával. Legtöbb fajtájuk szaporítása sem különösebben nehéz, így akár egy kezdő aqvarista is megpróbálkozhat vele. Hogy stílszerűek legyünk, így ebből a fajtából, válasszuk a: Corydoras pigmaeus (Törpe páncélos harcsa)-t - Ő az egyik legkisebb aqváriumban tartott Corydoras fajta. Teste sárgás-szürke, a faroktőn egy sötét folttal, és mint a pegmeusok lándzsája, vezet hozzá az oldalvonali sötét csík. A fajta érdekessége, hogy a többi Corydorastól eltérően, nekik valóban működő úszóhólyagjuk van, így más fajokkal ellentétben, ők képesek a lebegő úszásra is. Az ivarérett állatok közül a tejes 2,5, míg az ikrás 3,5 cm. Ekkor már szaporodóképesek. Tartásukhoz bőven megfelelő a tervezett életközösségnek is elég vízhőmérséklet, ami az átlag 22-24 Celsius fok. Tipikus rajhal, így nyugodtan vásároljunk a tízes számrendszer értékeinek megfelelő darabszámban, annál is inkább, mert a tejesek meglehetősen hímivarsejt szegények, így akár 2-3 tejest is számolhatunk egy ikrásra. Az ivarok megkülönböztetése nem nehéz. Az ikrás jóval nagyobb a tejesnél, míg a tejesnek viszont jóval magasabb a hátúszója. Az ikraszám alacsony, alig 30-40 db ikrát raknak, amik 7-8 nap után kelnek, és kb egy hónap alatt érik el az 1, azaz egy cm-es „nagyságot”. Innen már viszonylag gyorsan a kifejlett méretükre nőnek. Eledelük főként a jó minőségű élő eleség.
Jöjjön a fő halunk, aki miatt ezt az aqváriumtervet választottuk, egy érdekes formavilágot mutató Sügérféle, ami nagyon gyorsan elterjedt a világ aqváriumaiban, és sikere még ma is tart, töretlenül. Pterophyllum scalare (Vitorláshal) - Teste, ugyan csak 10cm hosszú, de kifeszített úszóinak mért távolsága elérheti a 25 cm-ert, ezért neki megfelelő vízoszlop magasságot kell biztosítanunk. Ha megfelelő életkörülményeket tudunk biztosítani nekik, akkor akár több mint egy évtizedig az aqváriumunk lakója lehet. Ragadozók. Szívesen fogyaszt minden élő eleséget, de ha más nincs, akkor megfelel neki a jobb minőségű szárított tubifex, - végszükség esetén a táp is. Idősebb korukban, elnyelhetik a kisebb ivadékokat is. 10-12 hónap alatt ivarérettekké válnak, szemgyűrűjük, ilyenkor már piros színben ragyog. Szaporításuk még egy társas medencében sem nehéz. A csapatból kiválnak a párok, és megtisztítanak maguknak egy levelet, vagy szükség esetén az akvárium üvegfalát is. Ha gondoskodni akarunk a szaporulat minél nagyobb életben maradásáról, akkor ívassuk műlevélre, és azt tegyük át, egy jól oxigenizált, penészgátlóval kezelt, és jól filtrált kis keltető medencébe. Így meggátoljuk a szülők ikrafalását. Ritka az a pár, aki jó Sügérként, gondozza kicsinyeit azok felnövéséig. Az ivarok megkülönböztetése meglehetősen nehéz, ha az ikrázásnál nincs jelen az aqvarista, akkor szinte lehetetlen lesz. A tojócsöveken látható egyedül különbség. A tejesé kúp alakú, míg az ikrásé szemölcsben végződik. Esetleg idős korukban a tejesek bulldoghoz hasonló homloka árulkodó lehet. Az ikrák a 26-28 Celsius fokos vízben, még a harmadik nap előtt kikelnek, majd további négy nap múlva már elúszik a csapat. Ekkorra már gondoskodnunk kell a számukra megfelelő élő eleségről. Kedvelik a kissé savanyúvizet. Akár pH: 5-ig is elmenve. A víz keménységére nem érzékenyek. Elvannak lágy és kemény vízben is. Hőmérsékletigényüknek megfelel a 24 Celsius fok. Szaporodáshoz, egy kicsit több. Képesek territórium őrzőkké válni, így mindig csapatban tartsuk őket, ezáltal meggátolhatjuk, hogy egy egyedül tartott példány „befoglalja”, az egész medencét, és üldözzön belőle minden újabban érkező egyedet. Ahhoz, hogy megfelelően fejlődjenek, minimálisan 150 literes aqváriumra van szükségük. 2 pár Vitorláshal tartásához a 220-250 literes medence már megfelelő, - minimálisan.
Fő halunk már megvan, és az aljzaton élő Corydorasaink is. Most jöjjön a „tömeg”, a kisméretű halakból. Egy nagyobb csapat, akár több tucatos egyedszámban. Ők lesznek a: Vörös neonhal (Paracheirodon axelrodi) -ak - Ennek a csodálatos halnak csak a halászatából, több ezren élnek a Rio Negro vidékén. Természetesen nem csak ő az egyetlen faj, de elmondható, hogy belőle, is élnek a halászok. Ugyan úgy halásznak rájuk, mint mi itthon a keszegfélékre, vagy bármi más vizeinkben található halfajra. Mindezt azért, mert természetes környezetükben megszámlálhatatlan mértékben vannak jelen, és szaporodnak könnyedén, de fogságban történő tenyésztésük viszonylag nehéz, de ma már azért nem lehetetlen. Másik ok, hogy hazájának vizeiben mindössze egy évig élnek ezek a színpompás halak, míg aqváriumainkban akár az 5-6 éves életkort is megélhetik. Az ikrások kb a nyolcadik hónapjuk körül válnak ivaréretté. A tejesek viszont sokszor érdeklődést sem mutatnak utánuk. Aqvariumban történő tenyésztésük során, nem ritka egy pártól a 2-300 utód sem. Ha a társas medencénkben kiválnak a párok, azokat inkább rakjuk tenyésmedencébe, ahol a 3. – 4. nap a sötétben megtörténik az ívás. A víznek, 27- 28 Celsius fokosnak, tőzegesnek és lágynak kell lennie. A meder aljára tegyünk hínárfélét vagy valamilyen mohát. Alapvetően –szabadívók, tehát csak a vízbe engedik ki az ikrát és a tejet, de a meder alján lévő növények, jelentős biztonságérzetet és hajlandóságot adnak az ívásukhoz. Az ivadékok a második nap elején már kikelnek, és a 4. -5. nap már elúsznak, - vadásznak az apró, élő eleségükre. Kifejletten 4 – 4,5 cm testhosszukkal, valamivel nagyobbak a „sima” Neonhalaknál (Paracheirodon innesi). Kis méretük ellenére egyáltalán ne tartsuk kis aqváriumban őket. Minimálisan a 80 -100 liter az alap egy szép csapat tartásához. Rajhalként a több tucatos egyedszám a megfelelő számukra. Az élénkvörös hasoldali rész és az irizáló neoncsík az oldalán, valóban csodás hallá teszi, ami sok aqvaristának volt nem is olyan rég, még igen nagy vágya. Ma már, mindenki számára elérhetőek.
Ezzel a három fajjal és a növényeinkkel már betelepíthetjük a kis Rio Negro-t idéző aqváriumunkat.
Egy kis odafigyeléssel, összeválogathatunk valóban összeillő, - és az élőhelyükön is együtt élő fajokat, éppúgy a halakból is, mint a növényekből. A víz elkészítése sem okozhat problémát, és egy kis hozzáértéssel, máris egy csepp Amazóniát csempészhettünk be a szobánkba. A következő fejezetben befejezzük amit elkezdtünk, és végérvényesen elindítjuk az aqváriumunkat, - ami mint látjuk, még egy kezdőnek sem megoldhatatlan feladat, csak egy kis utánjárás, egy kis olvasás, egy kis odafigyelés, és máris elérhetjük, amit akarunk, - úgy, hogy senkinek nem kell komoly kompromisszumokat kötni, és a halaink - növényeink is megkapják azt, amire szükségük van, hogy hosszú évekig, vagy akár egy évtizedig együtt lehessen az összeállított kis életközösség. (Sajby)
Az első rész itt található
A második rész itt található
A negyedik rész itt található
Szólj hozzá
Hozzászólás:
Megjegyzés a HTML nem fordítható!
Írd le a képen látható kódot: